Mirandolina, te drága

Carlo Goldoni közkedvelt Mirandolinája, a sármos, hol bájosan bumfordi, hol karcosan éles, hol melankolikusan rezignált, hol harsányan mulattató hangvételű komédia. A darab egyértelműen az olasz mester klasszikusa, de Ferkai István átiratának a lényege, hogy még pergősebb, még fordulatosabb lett a cselekmény, a prózai szöveget pedig Mikó Istvánnal karöltve fülbemászó, mediterrán hangulatú dallamokkal dúsították. Mirandolinát nem kell félteni, mindenki oda van érte, tud bánni a férfiakkal, önálló, okos nő, aki kemény kézzel, magabiztosan vezeti vállalkozását, egy közkedvelt, forgalmas fogadót. Ám mindez kevés egy olyan társadalomban, ahol egy nőnek szinte kötelező férjhez mennie, és ahol nehéz eldönteni a pénznek vagy a rangnak van-e nagyobb hatalma. Természetesen mivel igazi nőről van szó, sokszor nehéz eldönteni, mikor játszik csak és mikor őszinte, mikor teszi, mondja azt, amit mások hallani akarnak, és mikor beszél a szívéből, mikor mutatja az igazi arcát, az érzékeny, esendő nőét és mikor használja tudatosan és direkt a nő fegyvereit.